Rettenetesen fel tud idegesíteni, ahogy itthon az eladók lekezelik a vásárlókat. Ha bemegyek egy boltba azzal a tervvel, hogy elköltsek egy csomó pénzt, elvárom, hogy az épp arra járó eladó megkérdezze: miben segíthet (elkölteni a pénzem). A levegőnek nézésnél persze határozottan rosszabb, amikor lekezelően viselkednek az emberrel, mintha ő tenne szívességet nekem azzal, hogy megkérdi: mivanmá? Úgy tűnik nem áll össze nekik az alapvető képlet: Az elégedett vásárló könnyebben költi a pénzét , ami végső soron az ő fizetésük lesz.

Vannak szerencsére üdítő ellenpéldák. Ritkán szoktam neten vásárolni, de van egy hely ahova rendszeresen visszajárok. Ez nem más mint a Petnet oldala. Először azért kezdtem itt vásárolni, mert itt találtam jó áron lóri tápot, de olcsó még a Prestige papgáj táp is

Kis kitérő: Picurka imádja a drága Prestige Tápot, a Vitakraftra rá se bagózik. Ellenben megfigyeltem, hogy a Prestige rudakat egyik papagáj se eszi, ellenben a Vitakraftost nagyon szeretik. Fura.

Szokásos csomagomat kattintottam össze pár napja is: lóritáp, két zacskó Prestige, Teknősvitamin, magrudak. A magrudak rendszeresen változó tételek, mert próbálgatom melyik ízlik a madaraknak a legjobban, és néha elfelejtem melyik volt a bejövős legutóbb. Összekattintottam, átnéztem, és feladtam a rendelést. Pár óra múlva Csörög a telefonom, és a Petnettől keres Csilla, hogy egyeztesse a rendelést:

“Szia! Most állítom össze a rendelésedet, és feltűnt, hogy nyusziknak való rudat rendeltél. Kicsit furcsálltam mert általában madaraknak rendelsz ilyeneket, szóval gondoltam rákérdezek, nincs e tévedés.” Ejha. Az általában rendelés esetemben annyit jelent, hogy negyed – fél évente rendelek egy csomagot, és mégis kiszúrja, hogy valami gyanús. Vállrántás helyett inkább felhív, hogy tisztázzunk egy kb 500 forintos tételt a listán.

Ezt nevezem magas szintű ügyfélkapcsolatnak. Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen is létezhet itthon, és be kell vallanom jól esett a törődés.

Petnet, Gratula!

“Halló, felelős demokrata elvtársak, bankpánikkal nem játszunk.” – index

És pont ez volt az az ok, hogy nem írtam arról, mit tapasztaltam minap a bankban. Pár napos volt Réka, és ezért úgy gondoltam nyitok neki egy olyan autónyerős betétkönyvet, mert hátha. Ez valamikor Karácsony, és újév közt lehetett.

Miközben várakoztam az ügyintézésre, feltűnt a szomszéd fülkénél egy idősebb hölgy, aki épp lekérdezte, mennyi az összes lekötése. Annyit hallottam, hogy az egyik egymillió, de nem füleltem kimondottan. Akkor viszont már odafordultam, amikor bejelentette, hogy kéri az összes lekötését, euróban, kápé. Itt egy kicsit az ügyintéző is lefehéredett, és próbálta menteni a menthetőt. Biztos ki akarja venni? Miért nem inkább értékpapír számlára? Miért nem rakja át inkább deviza számlára? Legalább nem euróban vegye ki, mert a bank nagyon rosszul vállt pénzt. Hol válthat jobban? Bárhol.

Egy idő után biztos voltam abban, hogy az ügyintéző már rég nem a bankját védte, hanem szegény öreglányt próbálta megóvni a saját hülyeségétől, de ő hajthatatlan volt. Ő ugyanis attól félt, hogy a kormány elveszi az ő pénzét. Ettől való félelmében nem mérlegelt, nem is tudott volna, csak az számított, hogy kézébe foghassa a pénzét, valami külföldi, már-már szentséges, címletekben. Bármit mondhatsz ilyenkor, ő leszegett fejjel ment előre, és bukott egy kurvanyagyot.

Talán ez volt az a momentum, amit én már sose fogok elfeledni ebből a rezsimből.

Egyelőre, mert még az is előfordulhat, hogy neki volt igaza, de az már a szakadékba zuhanás lesz.