Unidentified Drinking Injuries

Békésen tekertem hazafelé. Fáradt voltam, szóval nem siettem. Elhagytam a stadionokat, végigkerekeztem a város egyik legidiótább biciklijárdáján, és átkeltem a hungárian(?). Itt kicsit megtekertem, hogy elérjem a következő zöldet, de aztán hagytam kigurulni, lassulni, mert van ott egy hülye kihajtó, ami mindent eltakar a négykerekűek elöl. Kezem féken, és benéztem az elágazásba. Az autó saccra 30-al közelítette meg a kereszteződést, szóval – nem is igazán gondolva arra mit csinálok – tövig rántottam a fékkarokat. Éreztem, hogy csúszik a bicaj, de azt is láttam, hogy nem fogok megállni időben…

More… »

Kedves kliensünk
A securitate okokbol kifolyolag zártuk le az ön kontját.
Ez arra szolgál,hogy segitsék és védjék az ön kontját.
Újra kell restaurálja az ön kontjának az adatait arra,hogy újra használhatóvá váljon az
ön kontja,és bebizonzitja,hogy nem volt informatikai rablásnak az áldozata.
Újra kell irja az adatait a következö oldalon <phishingoldal>,hogy befejezhesse a procseszt.
KÖszönjük az eggyetértést.

Ezt valami szellemi roggyantak csinálták?

Értsd meg Anton, a kommunizmusnak három útja volt Oroszországban. Az első: hogy nagyszerű, csodás társadalommá fejlődik. De ez ellentétes az ember természetével. A második: hogy elkorcsusul, és elpusztul. Így is történt. A harmadik: hogy skandináv típusú szociáldemokráciává alakul át, és maga alá gyűri Európa és Észak-Afrika nagy részét. Ez utóbbinak következményei közé tartozik sajnos, hogy a világ három szemben álló tömbre szakad, és ez előbb vagy utóbb globális háborúhoz vezet …. <spoiler>… a holdbéli városok meg a százféle kolbász a nyolcvanas évekre nem éri ezt meg.

- De most Amerika…

- De odavagy azzal az Amerikáddal! – fintorgott Geszer.- Várd ki a kétezer-tizedik évet, majd akkor beszélünk.

Hallgattam. Még azt sem kérdeztem meg, mit lát Geszer abban a nem is oly távoli kétezer-tizedik évben…

Szergej Lokjanyenko – Alkonyi őrség (2003)

Ez a faszi egy kibaszott zseni! Harmadszor olvasom a tetralógiát, de ez a mondat csak most tünt fel.

Karl, mefi a mérnökökről, hozzáteszem a magamét.

Az informatikus mifelénk, – programozóknál -, szitokszó. Bár nekem is az van írva a diplomámra, hogy mérnök informatikus, de ha kérdezik a szakmámat, a szakirányommal felelek: Szoftverfejlesztő mérnök, és büszke vagyok. Ha bárki is leinformatikusoz, arra megharagszom.

Egy főiskolán keresztülvergődni 100-as IQ-tól nem kihívás. Kb 1,5 év nehéz. Letudod a szigorlatokat, meg a kötelező – kurvára felesleges, de legalább szopatós tantárgyakat -, szakosodsz, és onnantól hawaiidizsilapos. Nálunk nagyon sok büfé szakirány volt. Ide általában azok mentek, akiknek kellett a papír, de nem akartak mérnökké válni. Bölcsészesen beseggelték a raffainak és csatlósainak a zinformatikát, átpuskázták magukat pár vizsgán, és útilapu.

Egy ideális világban az következne: Én a szegény hülye, aki a nehezebb utat választotta majd jobban járok, míg a másik megy a mekibe krumplit sütni. Valóságban mindegyik igénytelen, csaló felvételt nyer valamelyik multihoz, ahol elvegyül a többi tehetségtelen közt, és élnek, mint Marci hevesen.

Az ilyen multi projekteknél mindig van pár tehetséges ember, akik tényleg kenik-vágják a szakmát, talán még szeretik is, és egy csomó tehetségtelen, akik szétbasszák a kódot.

És még karriert is építenek, mert nyomulni, azt tudnak.

Seggelni utálok, a nehezebbik utat választottam, és mégis úgy mentem át a vizsgákon, mint kés a vajon. Sokszor még csak készülni se kellett pár óránál többet. Nem bemagoltam, hanem felfogtam a lényeget, ami a mérnöki tudományokhoz kellett. Azóta nem építek karriert multinál (oké, volt egy kis kalandom pályakezdőként, nem tagadom. India miatt megérte.), hanem a kis cégeket részesítem előnyben, ahol nem kerül fölém informatikus, hanem valóban szakértők dolgoznak. A munkám nagy részét utálom, mert a fejlesztés fele pöcsvakarás-gyapotszedés, de mindig akadnak olyan napok, amikor írok egy rafinált algoritmust, egy teljesen új, trükkös megközelítést (bár néha feleslegesen trükkös ), és büszke vagyok a munkámra.

PS: Most el, tanulnom kell. Épp olyan technológiát használunk, amihez csak minimális közöm van, holnap meg “vizsga”

Gondolkodtál már azon, hogy sokkal kisseb az esélyed bármiféle halálost elkapni azoktól a miazmáktól, amit a trendy, de gagyi maszkod kiszűr a pesti levegőből, ellenben a sisak nélküli bukás esélyesebb, és könnyen végzetes.

Lassan itt a nyár, tobzódnak a divatidióták a pesti utakon. Nekem meg lassan féket kell cserélnem, mert fémig koptatom a barmok miatt.

A kedvencem az a tipikus idióta, aki beledöglik, ha megelőzik.

Kőbányán lakom, és innen nem létezik a rövidtáv, bárhova is akarok eljutni. Ha magamban tekerek, felveszek egy hajtós – kényelmes tempót, amit 10, de akár 100 km-en keresztül tudok tartani. Felmegy a pulzusom, és csak tekerek, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Érdekes azonban, hogy ezzel a tempóval a többi kerékpáros 90%-át még így is megelőzöm. Kacsázik előttem, én kiesek az ütemből, kiállok, megelőzőm, szigorúan balról. Beleesek a következő menetrend szerinti pirosban, megállok. Utolér az idióta, és átzuhan a tiloson, de arcán elterül a buta vigyor, ahogy én azt a lelki szemeimmel látom. Sárga, felcihelődöm, váltok

még mindig szarfaszú a hajtómű. Nincs pénz a cserére. Az is igaz, hogy annyit fogok rá költeni, amennyiből més vesz egy teszkósbicajt, de ez más sztori.

Felveszem az utazósat, és pár perc múlva ismét leküzdöm a barmot. Előnyöm tart a következő pirosig, amit persze őnagysága leszar, áthajt rajta. Nem az előzés zavar a legjobban, aki gyorsabb, nyomjon le!  – Néha még szoktam is tekerni a gyorsabakkal, nyúlban. – De könyörgöm, ne így, hogy utána akadályoz. Ha meg elbaszarintja magát egy négykerekűvel, akkor meg elkések, mert muszáj lesz eskű alatt vallanom, hogy ebben az esetben bizony – mily ritka – nem a négykerekű volt hülye.

Felnézek a vadiúj laptopról, és kicsit bambulok. Tizenvalahány emelet méter mélyen, lassan sompolyog a Duna, Ráérő emberek kocognak a Szigeten, végeláthatatlan sorokban pusztítják az autók a környezetet.

De szép!

Munkanélküli ember nem ír blogot.