Eloszor is Bekes Boldog Karacsonyt kivanok!
Masodszorra, amiert hozzad fordulok, az pedig az, hogy
hallottam, hogy szeretned a szunetben megnezni a mostani filmsikereket,
a legjobb sikerfilmeket stb. Tudok egy oldalt, ahonnan
az OSSZES magyar filmet le tudod tolteni! Hat nem csodas?
A cimuk: <nem>
Toltsel le toluk rentgeteg filmet! En is innen toltok!
Szóval neketek is spammentes boldog karácsonyt, epci lootot, es sok alkoholt. Itt téli álom, januárban újra jövünk.
Azt mondtam már, hogy a faszom a vasutassztrájkba? Nem mintha mostantól túlságosan érintene már, szerencsére, de akkor is bassza az agyam, hogy ezek miatt érek sokkal bonyolúltabban a munkahelyemre. Persze értem én, hogy ilyenkor hideg van, meg szar dolgozni, de lehet e komolyan venni egy olyan faszt, aki állítólag ilyet mond:
A VDSZSZ bejelentette: a reptéri dolgozókkal való szolidaritásból akkor is sztrájkolnának, ha a MÁV teljesítené a követeléseiket.
No akkor most mi a ferdefaszról beszélünk? Büdös a munka bazdmeg, arról. A BKV megkapta a maga sokmilliárdját
Na azoknak is a kurvaanyját. Ilyet hallok a rádióban, hogy az is a követeléseik közt van, hogy ne emeljék a jegy és bérletárakat. Értem tüntetnél, hülyegyerek? Kösz, de inkább ne. Te csak vezesd azt a sárga szart, a jegyárak ellen meg majd tüntetnek az utasok, ha akarnak.
amit majd ügyesen el is fognak baszni felesleges dolgokra, amit meg nem, azt meg lenyúlják. Ezek most kussantanak, és boldogok. Persze ismét nem kerül szóba, hogy honnan fog előkerülni az a sokmilliárd. Majd én kifizetem, mint a többi szarságot is.
Amennyire én látom a VDSS retorikája lecsökkent a fidesz duzzogós
Nem tárgyalunk, és neazemberekkelfizettessékmeg! Kivonulunk!
ovinyafijának a szintjére. Szerintem már azt sem tudják, mit akarnak, csak legyen több pénzt. A levegőből.
PS: Az nem jut senkinek az eszébe, hogy faszság volt eladni a Máv cargót?
Nem véletlenül vagyok szolgáltatásfüggetlen blogger. Ha most, teszem azt, blog.hu-s lennék, akkor vörösödő fejjel szidnám az egész kurva banda, pénzéhes, ribanc anyját.
Miért?
Valamelyik faszarcú zseni kitalálta, hogy a blog tulajdonosa NEM döntheti el, hogy engedélyezi e a blogján az anonim kommentelést. Márpedig ez érzékenyebb témájú blogoknál ez nem kicsit kibaszás. Az emberek szeretik az anonimitást. Persze az egésznek a hátterében az áll, hogy minél több luzer regisztráljon az indába, és akkor a marketingesek ott verhessék a pöcsüket a hirdetők előtt, hogy mekkora felhasználói bázisuk van.
Ennyit a szabadságról, most lássuk a lehetőségeinket:
Ott hagyod ezt az egész rohadék bandát a vérbe. (aka: Akkor basszatok egyedül)
Lecseréled a kommentelő rendszert.
Az 1. lehetőség választásával lemondasz a zindex főoldali megjelenés okozta e-peen fényezésről. A 2. lehetőség miatt, amekkora faszarcúak, banolhatják a blogodat, valamiféle jogi baromságokra hivatkozva. Erre workaround, hogy nem törlöd ki a inda kommentes linket, hanem mellé teszed a sajátodat. Lássuk a 2.-t a folytatásban!
Hihetetlen mekkora zajt generálnak a tehetségtelen indiai programozók.
Ír egy barom egy abszolút gagyi stepbystep tutorialt, amire azz összes többi töketlen kattint (mind indiai, a kommentekből kitűnik), az oldal pagerank pedig az egekben. Aztán amikor sok töketlen ír ilyen hasztalan tutorialt, és még keresztbe-kasba is linkelgetik egymást, a crawler beélvez, és a gugli onnantól nem hajlandó más lapokat a 15 oldalnál hamarabb beadni.
Indiai tehetségtelenség, mint black SEO. Csudálatos.
Figyeld meg, hogy egy exceptionra ritkán adnak az indusok értelmes megoldást. Ez nem rasszizmus, hanem az indiai IT képzés van az alapjaiban elbaszva. Gyorstalpalon kiképzett gépészek programoznak javát, és persze el is akadnak szinte azonnal. Ezek aztán kérdeznek. Vagy felraknak tutorialokat. Szennyeznek.
Én meg napok óta szopok itt valami nem triviálissal, a gugle meg csak dobálja vissza a baromságokat. Argh…
Dübörög a válság, cégek rúgnak ki embereket, mindenki a kormánynál hisztizik megoldásért. A gazdászok még nagyobb kurvák. Ha túl sok a búza, akkor máris traktorok hömpölyögnek a fővárosban. (érdekes módon mindig akkor, amikor különben nem lenne dolga a traktornak. Szántáskor nem tüntet a traktoros.) Ha olcsó az alma, blokád alá helyezik a szörpüzemet, és kihisztizik a magasabb vételi árat. Nem mellesleg ezzel tönkretesznek egy csomó másik, – magyar -, szörpüzemet, mindezt állami támogatásból.
A folytatásban mesélek egy cégről, amelyik nem az államtól várja a megváltást, hanem alkalmazkodva a piachoz, maga keres megoldást.
A reggeli munkábajárás szocializációs vakvágány. Szürke rémálom. Mélyen az arcomba húzott csuklya alatt török előre, és remegő ajkakkal imádkozom a mindet feloldó entrópiáért. Mindehol halott birkákat látok. Felrémlik előttem, az elémvágó (mert nagyon fürgék, ha akarnak) nyugger összeroncsolt holtteste. Érzem csontjainak recsegését a talpaim alatt, és vágyom vérének ízére a számban. Fixálom a tekintetem, üvöltetem a zenét, mert nem akarom látni ezt a sok mészárszékre igyekvő birkát.
Nem akarom, hogy hozzám szóljanak. Nem akarom, hogy hozzám érjenek. Nem akarok itt lenni. Állatokkal akarok foglalkozni, valahol messze, nagyon messze.
A gyárban huncut szmájlikkal köszöntöm az ismerőseimet.
Az megvan, hogy egy csomó filmben, regényben hogy szokott kiderülni, hogy a boldog pár gyermekáldás elé néz:
A csajszinak egyszer csak feltünik, hogy mar 2 hónapja nem jött meg a havi. (nem a fizu) Zavarodottan elmegy a nőgyógyászhoz / vesz egy tesztet, és rádöbben, hogy bohóc van a dobozban. Ezután könnybelábadt szemmel közli a főhőssel a szitut, akivel vagy boldogan élnek, amíg meg nem, vagy nem.
De mi emögött a valóság?
Minden hím, aki aktívan él nemi életet, tudja, hogy mindig vannak a piros betüs hetek, amikor csak a farkaspóz az elfogadott.
Egyes kultúrkörökben az ilyenkor elkövetett szexért halálra kövezés jár. Lásd még tisztátlan asszony.
A filmes környezetben a főhős elsiklik efelett, ami két dolgot jelenthet. Vagy nagyon hülye, vagy nem dugja az asszonyt megfelelő gyakorisággal.