Rablol

No ha ezt nem kapják el, akkor oszlassák fel a rendőrséget. Bár, hogy az ördög ügyvédje is legyek, ha letolja a haját nulással, és szakálat növeszt, akkor senki sem fogja felismerni. Ha így marad, akkor pedig stopper indul kedves fakabátok.

No ha ezt nem kapják el, akkor oszlassák fel a rendőrséget. Bár, hogy az ördög ügyvédje is legyek, ha letolja a haját nulással, és szakálat növeszt, akkor senki sem fogja felismerni. Ha így marad, akkor pedig stopper indul kedves fakabátok.
Előjáték: Továbbra is állítom, hogy az U2 szerintem szar. Vagy csak simán nem tudom értékelni Bono vonyítását. Lehet, hogy jó hangja van szerinted. Zámbó J.-nek is jó hangja volt. Mégse tudom elviselni. Amúgy rádiót hallgatok. Ennek az egésznek semmi köze az elkövetkezőkhöz, csak leírtam.
Tegnap elindultunk asszonnyal összetalálkozni pár volt kollégámmal, és megnézni a német-török meccset. ZP volt a célpont, és amikor odaértünk, az egész környék tele volt hüppögökkel
~ fiatal fiuk, lányok, súlyos identitás, és izlés zavarban. Keveredik öltözködésükben a Dark, Goth, Alter, klasszik Rock, Punk, Emo. Úgy néznek ki, mint egy fekete szivárvány. Fogalmuk sincs a világról, a stílusról, ezért csak sodródnak arra, ami trendy. Vicces kis köcsögök, aka hüppögő.
Először mormogtam, hogy fogok így meccset nézni, de aztán kiderűlt, mit keres itt a csipetcsapat: Paradise Lost a ZPben, kéccázé. Miután kiderült, hogy rockerarc kolléga is ráizgult a koncertra, átalakítotam az esti programot, és szolidan összevesztem asszonykával.
Beduzzogott, mert nem úgy alakul az este, ahogy eltervezte. Ez amolyan női dolog feltételezem. Hazament, én meg koncertre.
A botrányos holland-orosz meccset
Az a legnagyobb baj, hogy nem tudok haragudni a ruszkikra, mert nagyon szép gólokkal nyertek.
a korvinteraszon néztük meg asszonnyal
Ez hülyeség, hogy asszonnyal, hiszen valójában a férfi nyal, az asszony pedig nyel. Bocsánat, ez szar volt.
, és Csvel. Ittuk a kurvadrága vizezettet, és külön kellet könyörögni a hoszteszpicsáknak, hogy ne sóherkedjenek már a repi pálinkával. A meccs után, bementünk a dizsibe, ahol buli volt. A pultos csávó úgy harangozta be, hogy indie rock, és elektronikus tánczene.
Én ettől erősen wtf üzemmódba léptem, mert fogalmam sincs, hogy mijaza indie, de az elektronikus tánczene kapott egy esélyt. Nem bántam meg.
Továbbra se tudom, mi az az indie, ellenben a lejátszott zenék 90%-a az egy az egyben a Pethőfi műsora volt, amire divatalter fiatalok lötyögtek. Zene jó, az emberek pedig viccesek. Jól szórakoztam, és most munka.
Mielőtt azonban visszatérnék a taposómalomba, szeretném még azt elmondani, hogy
Egy angol telivér bassza seggbe az összes faszkalap autóst, akik vezetés közben telefonálnak! Ezeket a faszért nem tudják megbüntetni a zsaruk százezerre? Egyből egyenesbe jönne a költségvetési hiány.
Iszonyat idegesítő, hogy nézem a forgalmat, és minden negyedik baromarcú telefonál. Kurvaéletbemár.
Köszönöm a figyelmet.
Már korábban is hallottam az iWfW-ről,
interernésönel who fucks who
és a teljes subba közösség rá volt izgulva, hogy meghívót szerezzenek, mert mókásnak tünik. Olyasmi akar lenni, mint a wiw, (és úgy is néz ki), de van benne egy kis turpisság. Jelölheted, hogy kit dugtál már meg, illetve hogy kit akarsz. (*.*). Ez tipikusan az, ami nagyon hiányzik a wiwből. Épitsünk dugóhálót!
A regisztráció mostmár kötetlenül lehetséges (ala facebook), de az index, laza csuklómozdulattal kinyírta az oldalt. Írtak róla egy cikket, és az összes netlurker rászabadult, hogy kiélje pedofil hajlamait. Most még csak timeout van, de tippem szerint, 10 percen bellül összeomlik az egész. DoS.
Szerintem direkt csinálták.
Komolyan mondom, ha még egy faszpicsát meglátok a zuhogó esőben állni, az esőtető alatt, kinyitott esernyővel, azt menten berúgom a villamossínek közé.
Az még rendben, hogy voltam akkora fasz, hogy esernyő nélkül indultam el, de ez nem mentség számukra. Az én tervem az volt, hogy gyorsan odamegyek az állomásra, és beállok a tető alá.
Igen, frusztrált vagyok. Az olyan antiszociálisaknak mint én, megváltás bicajozni. Annak ellenére persze, hogy a dogóban bicajozás csak egy újabb frusztrációs forrás. De ekkor legalább nyugtatja az antiszoc énemet a tudat, hogy egyes ideggyenge faszokat, jobban idegesít a tény, hogy ott bicajozok.
Frusztráció ellen különben a legjobb orvosság egy kiadós dugás. Csak szólok.
Nem történt túl sok érdekes mostanság, ezért tömbösítve kapjátok.
Tegnap a nyugatitól, a blaháig kergetett egy faszparaszt astrás köcsög. Az volt, hogy szépen, tempósan haladtam, nagy forgalom se volt, de ennek a baromnak nagyon nem tetszett, hogy merészelek én az úton haladni. Ezt folyamatos dudálással adta a tudtomra. Megelőzött, és belezuhant a pirosba. Ott megelőztem, integettem. Aztán kezdődött előről. Dudált, mint a zállat, csak hogy a következő pirosnál megint megelőzhessem. Nem tudom elképzelni, mi játszódik le egy ilyen barom agyában.
A sportfogadásokkal leálltam. Egy hétig tartó nyerési szériám úgy borult meg, hogy szikrát se kaptam. Úgy érzem, a csúcson kell megpihenni, de a rájátszásban újra beindul a nagyüzem. Legfeljebb zsíroskenyér lesz egy hétig.
És ha már pénz. Tudtad, hogy a bank nem a barátod? Elég geci húzás, hogy minden bank úgy marketingolja magát, hogy gyere haver, adunk pénzt, ingyé. Ez nem igazán igy van, lásd egy életszerű példa. Felveszek 5 millát, 8% (fix kamatozás, 5 éves kamatperióduson)kamattal, mondjuk 35 évre. Az ötödik év végére fizettem a banknak 2 millió kamatot, de a hitelem önmagában csak háromszázezerrel csökkent. Ezt a józan paraszti ész 40% kamatnak mondaná, de a banki ész azt feleli: degresszív törlesztés. Meg anuinitás. Meg az anyátok az a 8% téháemmel.
A legviccesebb az egészben, hogy sajnos a bank nem hazudik a reklámban, csak nem fejti ki a kamatoskamatszámítást, és a degresszív törlesztést, a teljes terjedelmében. Érettségiztél nem? Hát akkor majd te kiszámolod…
Technika: A duplahármashármas (ff3rc3) tüzróka tényleg gyors, a kedvenc addonjaim is működnek. Többé, kevésbé. Az például vicces volt, hogy még 5 perce se bögdöstem a rókát, de már összeomlott, kérdés nélkül. Asse mondta, hogy explorersux.
Figyelmeztetés: A szerencsejáték kockázatos. Azzal, hogy Ön ezeken az oldalakon játszik, kockáztatja, hogy pénzt veszít vagy lélektani sérülést szenved. Játékának kockázatát Ön viseli!

Nem szoktam különben focit nézni, pláne nem fogadni rá, de a nagyobb eseményeket mindig megjátszom. Nem értek hozzá, és ezért főleg szimpátia alapján szavazok. Lássuk a hétvégémet:
Német – Lengyel, Horvát – Osztrák. Beszédes oddsok, látszott, hogy a fogadóiroda is egyértelműnek veszi a végeredményt. Asszony is ezt mondta, megjátszottuk a tutit, bejött.
Tegnap azt mondta asszony:
- Bár utálom az olaszokat, szerintem ők nyernek. Tegyél rájuk.
- Nem vagyok hajlandó olaszokra fogadni.
- Ők a világbajnokok!
- Macskazabálókra NEM fogadok.* Oranje!
és meg is tettem a hollandokat, abszolút szimpátia alapján. És bejött! Lehet hisztizni azon, hogy az első gól az bírói tévedés volt, de ember! Ugyanazt a meccset néztük? A hollandok szétlőtték az olasz kaput, állandóan letámadták őket. Edwin, meg mindent megfogott. Felejtsük el az első gólt. A meccs akkor is a hollandoké volt.
*: Mint ahogy Alonsora se fogadok elvből. Hacsak nem arra, hogy kiesik. A befutóra fogadnám, akkor még szurkolnom kéne neki, és az vállalhatatlan.
Kávé, cigi, hírpercek. Asszondja a rádió, hogy az APEcH lekapcsolt pár adócsalót. 30x millát akartak ellopni, de elkövettek egy apró hibát. Mind a 237 kamu adóbevallást ugyanarra a címre állították ki. Nagy a család, na.
Azért örülök, hogy éberen működik az igazságszolgáltatás. A retardáltakat simán kiszűrik.
Ha már a retardált dolgoknál tartunk, elmentem a szigetponthu-ra. Meglepő módon ez az oldal véletlenül se a sziget fesztiválról szól, az el van dugdosva aloldalra. Ott találtam egy rémronda reklámot, és kattintottam erre.
Nos, nem akarok vaskalapos erkölcscsősznek lenni, de 17 vazze! (Fiatalabnak néz ki TBH) Csak azért linkelem, hogy bemutassam a tendenciát, ami fertőzi az internetet. Kis hülye picsák, 13 éves kortól kezdve, hasonló stílusú képeket nyomnak fel magukról a netre. Külföldön az ilyet úgy hívják, hogy camwhore, és sokat találhatsz belőlük a priviponthun, illetve a csetponthun. Pedofil menyország vazz.
Vicces közben, hogy sokan höbölögnek azon, hogy pedofilok zaklatják az ő egy csepp kölküket, miközben a hülye picsa kihivó képekkel bassza tele a netet, amikről üvölt az üzenet: Bassz meg! Mert ez laza, és trendy. Áldozatok, ja. Kiváncsi vagyok, ha valaha megszaporodok, hogy fogom kezelni a kérdést. Valószinüleg családi verseny lesz köztünk, hogy ki a nagyobb hacker. A kölök, vagy én. Előnnyel indulok, de gyorsan fejlődnek.
Pár random link, a privihu főoldalról.
Egy dolog jut csak eszembe, a szex és new yorkból (Asszony nézi), ahol megmondták a frankót: “És akkor Szamantha* rájött, hogy miben jobb, mint a kislány. Neki legalább volt gyerekkora.”
*: A nimfomán szőkepicsa
Unleash the fucking Rage!
Együtt tudok érezni a csávóval, néha én is át tudnák menni berzerkerbe. Irodai környezet csudás hatásai bammeg.
Itt van mégegy videó, az egyik csávó mobiljából. (Látható is az első videón, ahogy veszi) Figyeljétek meg, hogy kezelik a ruszki szekusok a helyzetet. Sokkoló élmény lehetett.
PS: Igen, videoblog. És? Beszólsz, oszt elkezdek dalszövegeket kopipasztelni.
PS2: Megelőzőcsapás, dalszöveg.
My love is for you,
is Tick&Tack
Berzerkeeer!
Would you like some
making fuck
Berzerkeeeeeer!
BWAHAHAHAHA!
We are not hungry, lol!
A legjobb, amikor komentben valami nagytudású elkezdi védeni a műsorvezetőcsajt:
“Miért csesztetitek? Tök könnyű összekeverni a magyar, és az olasz zászlót.”
“Te összekevernéd az orosz, és a francia zászlót? Ugyanaz a logika.” Win!