Picurka idegesen topog a szek tamlajan.
Felborzolja tollait, es neha elereszt egy panaszos vijjogast.
Megvakarom a tarkojat, tudom, hogy ezt szereti.
- "Nyugalom kis madaram, nincs semmi baj" – nyugtatgatom, de nem
erzem, hogy igazat mondanek. En is feszult vagyok, es ezt erzi. Szinte
egye valltunk mi ketten, kikepzesem ota velem van. Lydeen es Picurka. A
legyozhetetlen paros. Ez a gondolat merengo mosolyt csal arcomra, de
csak egy pillanatra. Eszembe jut, hogy miert is vagyok itt;
Egy zavaros levelet kaptam Lyditol, a hugocskamtol. Felhaborodtan
ir a papsagrol, es hogy mennyire csalodott Elune lanyaiban. Bar
felszentelt papno, szavai megis az istenkaromlas hatarat feszegetik.
Meghagyta, hogy mindenkeppen talalkozzunk Darkshireben, beszelnie kell
velem. Felelmetes, undorito hely. Tokeletes ellentete az otthonomnak.
Astranaar… Sokak szamara, ez egy apro kis falvacska az erdoben.
Jelentektelen, elfeledett. Nekem azonban sokkal tobb. Itt szulettem.
Itt noltem fel. Itt lattam, ahogy anyamat elemeszti egy nevtelen
korsag, mint oly sokakat a faluban.
Emlekszem, ahogy osszeolelkezve alltunk Lydivel, es neztuk, ahogy
anyankat elemeszti a korsag. Probaltam vigasztalni, de lehetetlenseg
volt elallitani ezust konnyeit. Majd megszakadt a szivem, de nem
latszott rajtam. En befele sirok. Mindenemet elvesztettem.
Amikor kihunyt a feny anyank szemeben, Lydi reszketve a foldre
roskadt, es Elune-hoz kialtott. Uvoltve kovetelt magyarazatot, de nem
kapott. Legalabbis, en nem hallottam.
Tudtam, hogy most semmit se tehetek erte. Csendesen csak annyit mondtam:
- "Vigasztalodj! Most mar Elune-nal van." – es otthagytam. Nem birtam
latni tovabb a szenvedeset. Talan en sem hittem igazan a szavaimat.
Egy durva hang zokkentett ki merengesembol. Egy alkoholtol buzolo
torpot lattam. Lecsapta a soret az asztalomra, es a vallamat lokdosve
hadoval.
- "Latom, hogy szomoru vagy te hosszufulu luvnya. Gyere szepen,
majd Garth bacsi jol megvigasztal, odakint a pajtaban." Csak egy
pillanat volt, ahogy megragadtam a karjat, es a vallam felett atdobva,
a foldhoz csaptam. Egy ugras, es maris a mellkasan terdepeltem. Csak
utottem, es utottam. Kitort belolem az osszes keseruseg, es
elhomalyosult minden.
A sarokban tertem magamhoz. Remegve pihegtem, es sajgott az oklom.
Elottem verbefagyva hever a torp. El, vagy meghalt? Nem tudom, nem
erdekel. Rossz elffel kotekedtel, te reszeg mocsadek! Picurka a
mellkasan ulve, merev tekintettel figyeli, keszen, hogy egy pillanat
alatt kitepje a szemet. Halk futtyentessel magamhoz hivom, es
visszaulok a helyemre.
Rettego tekintetek, nema csend. Oh, Lydi gyere mar!